On Sai: Calderon 1-2. - Blogturné Klub
SUBTOTAL :
Könyvmolyképző Kiadó On Sai rendhagyó turné sci-fi
On Sai: Calderon 1-2.

On Sai: Calderon 1-2.

Könyvmolyképző Kiadó On Sai rendhagyó turné sci-fi
Rövid leírás:

Blogturné Részletek


A Blogturné Klub ezúttal egy minden szempontból rendhagyó turnéval jelentkezik! Hogy miért lesz rendhagyó? Nos, először is nem egy, hanem rögtön két könyvvel foglalkozunk majd október 25-től nyolc állomáson át: On Sai két Calderon kötetével. De ez még nem volt elég nekünk, úgyhogy még néhány dologban más lesz ez a turné, mint amihez eddig szoktatok. Az egyes állomásokon ezúttal az extrákon kívül nem értékelést olvashattok, hanem válaszokat olyan kérdésekre, amelyeket egymásnak tettünk fel a könyvekkel kapcsolatban. És mivel a történetben fontos szerep jut a teakultúrának, minden állomáson ajánlunk nektek egy-egy finom teát is.
Viszont nem szeretnénk teljesen értékelés nélkül sem hagyni Titeket, ezért a turné első napján beharangozó posztot olvashattok, amelyben a korábban írt értékeléseink egy-egy részletét és linkjét találjátok meg. 
És még egy dolog miatt lesz különleges a turné: On Sai volt olyan kedves és felajánlotta nekünk a segítségét, így a turné során nem csak vele, de néhány karakterével is olvashattok interjút. 
Tehát izgalmas turnénak nézünk elébe, de azért a jól megszokott dolgok sem maradnak el! Ezúttal is lesz nyereményjáték, amelynek keretében egy példányt nyerhettek a két könyvből!
Ne feledjétek: hullajelölt kerestetik és felségáruláshoz bricsesz dukál!

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 208 oldal
ISBN: 9789632459929

Calderon kapitány nem mindennapi férfi. Egy jóképű, ifjú főnemes, aki eldobta a rangját egy lányért. Csakhogy a lány meghalt, így Calderon öngyilkos akar lenni. Úriember nem temetkezik hitelbe. Calderon másodkapitányi állást szeretne egy űrhajón, hogy egy kényelmes urnára gyűjtsön, de döbbenetére a kapitányi munkakört kapja meg. Vajon miért sóz rá a Flotta egy hatalmas űrcirkálót, amit nem tud vezetni? Milyen Játszma folyik körülötte? Mit kavarnak a nemesek a háttérben? És mit kezdjen Tainával, a csinos japán kadétlánnyal, akiből árad a narancsillat? És aki a parfüm per légköbméter arányt is képes kivizsgálásra felterjeszteni? Taina szamuráj családok leszármazottja, és ugyanúgy űzi a Játékot, vagyis más manipulálását, mint Calderon. Bármit megtenne, hogy az űrben maradhasson, hiszen odahaza nagyapja már férjet keres számára. A lány útmutatást kér az Ősanyáktól, de a jóskövek veszélyre és halálra figyelmeztetik. Mire rájönnek, mi folyik a háttérben, csak önmagukra számíthatnak, és a kettejük között kialakult érzékeny kötelékre. Vajon elég jó játékosok, hogy szavak nélkül is megértsék egymást? És Taina elég ügyes ahhoz, hogy a kapitányt rávegye a túlélésre?


http://konyvmolykepzo.hu/karacsony/reszlet/22calderon.pdfhttp://konyvmolykepzo.hu/products-page/arany-pottyos-konyvek/on-sai-calderon-avagy-hullajelolt-kerestetik-6095


Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 508 oldal
ISBN: 9789633734650

Calderon kapitány élete pokol: a sajtó árulónak hiszi, a nemesi körök megvetik, ráadásul még az űrhajón is próbára teszi türelmét a nőkből álló legénység. Calderon el akar jutni a hadgyakorlatra, nehogy merényletet kövessenek el a császár ellen, de áldásos tevékenységének hála a Ferrero Ház a bukás szélén táncol.
Ami a legbosszantóbb, Taina körül is felbukkan egy jóképű, szőke szamuráj.
Calderon kénytelen cselekedni, bár nem épp úgy, ahogy mások várják…
Taina élete is kemény. A nagyapja férjjelölteket válogat, ám a lány megsejti, hogy a szamurájokat nem a keze érdekli, hanem egy érthetetlen politikai játszma.
Kicsoda ő? Miért irtották ki a család Tivesgei-ágát?
Barátja vagy gyilkosa a szamuráj, aki a nyomában jár?
Taina csak két dolgot szeretne: nyugalmat és Calderont.
A fiatal főnemes és a makacs japán lány összefog a Birodalom megmentéséért. Azonban most Sexert báró az ellenség, aki mindenkinél ügyesebben űzi a Játékot.
Vajon sikerül megvédeni a császárt a merénylőktől? És önmagukat a császártól?
De legfőképpen, ki kerül ki győztesen abból a harcból, ahol a szerelmi ötszög tagjai rajtuk kívül egy nemes hölgy, egy szamuráj és egy élő kard?
A Calderon, avagy hullajelölt kerestetik várva várt folytatása.


http://konyvmolykepzo.hu/reszlet/calderon2.pdfhttp://konyvmolykepzo.hu/products-page/arany-pottyos-konyvek/on-sai-calderon-avagy-felsegarulashoz-bricsesz-dukal-6543




Vélemények

Calderon, avagy hullajelölt kerestetik

"Maga a könyv zseniálisan van felépítve, és nagyon humoros. Sci-fi, de annak a számomra is élvezhető formája. Valamint van benne romantika, de ne tévesszen meg senkit, ez bizony nem az a rózsaszín köd, amiben elvesznek a szereplők. Mindenből biztosít annyi mennyiséget (romantikából, krimiből, sci-fiből), hogy az élvezhető legyen nőknek és férfiaknak, fiataloknak és felnőtteknek is egyaránt.
Csak ámultam és bámultam, ahogy haladt előre a történet. Tetszett a világfelépítés, a társadalom felépítés, de mindez eltörpült a karakterek személyiségének összeszedettsége mellett. Volt egyéniségük, de leginkább azzal érték el a csodálatomat, hogy gondolkodni tudtak, méghozzá milyen csavaros észjárással!" -
Kristina blogja

"Remekül kitalált történet ez, tele izgalommal, intrikával, hatalmas akciójelenetekkel, lézerharccal. Az elején ugyan picit döcögősen indult nekem a cselekmény, látszólag lényegtelennek tűnő kis epizódokkal, jelenetekkel, amiket nem tudtam hirtelen hová tenni és nem is tudtam épp ezért gördülékenyen olvasni, de kb. a könyv közepétől minden a helyére került, kirajzolódtak lassan az összefüggések, pörögni kezdett a cselekmény és aztán a végéig vitt, sodort magával, és kellemes szájízzel csuktam be a könyvet.
Mégis azt hiszem, hogy nem a történet maga az, ami olyannyira megkapó ebben a könyvben, hanem az író stílusa. Hihetetlenül szórakoztató, humoros, bohókásan csipkelődő, már-már olyan néha, mintha inkább egy bohózatot olvasnál. És mégsem…Nagyon jól szórakoztam az olvasás közben." - Roni olvas

"Nem számokkal meg mindenféle tudományos dologgal akar untatni, hanem a szórakoztatás a célja, és ezt maradéktalanul teljesíti is. A stílus könnyed (és cseppet sem hasonlít a Scarhoz), gyorsan lehetett vele haladni, egy percig se untam magam rajta, és rendkívül humoros. Egy csomót nevettem olvasás közben, és ez nem mindig Calderon érdeme volt. Nagyon szeretem a világot is. A házak, a bolygók, úgy kompletten minden jól ki van dolgozva." - Bibliotheca Fummie

"Bevallom, még soha nem olvastam űroperát, egyszerűen az nem az én műfajom. Viszont a Calderon, avagy hullajelölt kerestetik más, nem csak a sci-fi regények szerelmeseinek szól, hanem szinte kivétel nélkül mindenkinek, kortól, nemtől, ízléstől függetlenül.
Bárki találhat benne olyan dolgot, amit szeret és megfogja. Humor, izgalom, kaland, ármánykodás, bálok és véres kimenetelű harcok – ez mind fellelhető benne." - Dreamworld

"Ha egy szóban kéne jellemeznem ezt a könyvet, az jut róla eszembe, hogy furcsa.
És ebben az esetben a furcsaság pozitívan értendő. Furcsa szereplők, élükön Calderonnal, aki szinte kiismerhetetlen, olyan férfiú, akivel ritkán találkozunk regények lapjain. Hol felfuvalkodott nemes, hol gyászoló férfi, hol pedig egy igazi harcos. Sose lehet tudni, a következő percben melyik arcát fordítja majd feléd.
A regény maga pedig igazi űr(szappan)opera, kellően kalandos és humoros is. Mégis, nekem volt egy kis hiányérzetem. Nem tudom pontosan megfogalmazni, mi hiányzott nekem belőle, de tény, hogy bár az olvasása alatt jól szórakoztam, mélyebb nyomokat nem hagyott bennem." - Nita Könyvgalaxis


Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál

"Öt ok, amiért a Calderon 2. kiérdemelte nálam az öt csillagot:
1. Mert az első részhez képest a második rész érezhetően sokkal jobb, kidolgozottabb lett.
2. Alaposabban megismerhetjük Calderon világának háttértörténetét, a japán hagyományok és az űrkor keveredését, a császár és a nemesek harcait.
3. Nem vagyok egy olyan típus, aki csorgatja a nyálát a könyvekben szereplő férfiúkra, de nem bánnám, ha Calderon a való életben is létezne. Végre egy nem tökéletes, nagyon emberi, de ezzel együtt is szeretni való igazi férfi karakter!
4. Végre van lehetőségünk többet látni a szereplőinkből, jobban kibontakozik a személyiségük, a viszonyrendszereik. Tainát én ebben a részben kedveltem meg igazán.
5. Mert egy olyan izgalmas és szép lezárást kapunk, amelyet manapság sajnos ritkán látni." - Nita Könyvgalaxis

"A második rész majdnem kétszer olyan hosszú, mint az első, és szerintem sokkal izgalmasabb is. Az akció mellett nem hiányozhat a humor és a dráma sem. (...) Kedvenc részeim persze Calderon, Taina és Zorach között játszódtak, ők hárman verhetetlenek, de összességében az egész nagyon tetszett (a címbe is beleszerettem)." - Bibliotheca Fummie

"A történetet, a világot, On Sai stílusát és persze a szereplőket már az első részben is imádtam. Ez most sem változott egy cseppet sem, sőt! Tele van izgalommal és humorral, és szerintem már nagyon régen akartam én két szereplőt annyira együtt látni, mint ezt a kettőt. Szóval még a romantikus szívem is örülhetett." - Deszy könyvajánlója


Nyereményjáték


Ezúttal nem szerettük volna nagyon megnehezíteni a dolgotokat, ezért csak egy egyszerű játékra invitálunk titeket. Calderon nagyon sokszor szavak mögé rejti a valós céljait és bravúrosan bújtatja mögöttük a manipulációit. Mi természetesen nem vagyunk olyan ravaszak, mint ő. Tizenkét nevet azért mi is elrejtettünk, nektek nincs is más dolgotok, mint megtalálni a tizenkét Calderon szereplőt a betűhalmazban, majd ezeket beírni a Rafflecopter doboz soraiba. 
Plusz pontot szerezhettek On Sai, a Blogturné Klub, valamint a résztvevő blogok Facebook oldalainak lájkolásával is.
Mielőtt azonban ezt megtennétek, még egy információra szükségünk van tőletek. Ha ügyesek vagytok, megnyerhetitek a sorozat első vagy második részét. Mivel azonban két nyertest sorsolunk, egy-egy kötetet, tudnunk kell, az első vagy a második részt szeretnétek-e megnyerni. Írjátok meg nekünk! A jó hír, hogy már ezért is kaptok egy pontot a nyereményjátékban!
Már akár egy név kitalálásával is nyerhettek, de minél többet kitaláltok, annál nagyobb esélyetek van a győzelemre! Viszont legalább egy név kitalálása kötelező!
Figyelem! A kiadó csak Magyarország területén belül postáz. Illetve ha 72 órán belül nem válaszoltok az e-mailre, automatikusan új nyertest sorsolunk!



a Rafflecopter giveaway


A blogturné állomásai

10/25 Beharangozó a közös blogon
10/26 Deszy könyvajánlója
10/27 Kristina blogja
10/28 Bibliotheca Fummie
10/29 Dreamworld 
10/30 Roni olvas
10/31 Insane Life
11/01 Media Addict

0 Reviews:

Post Your Review