- Kellő lelkesedéssel várom az újabb és újabb feladványokat és nektek hála nem egy könyv volt már, amit csak amiatt olvastam, mert Ti írtatok róla! Nagyon köszönöm a Többi olvasó nevében is, hogy ilyen módon is gondoltok ránk!
- Hálás köszönet a fáradtságos munkátokért, a sok fantasztikus kritikátokért, ami rengetegszer segített eldönteni mit is olvassak. Emellett, hogy még játszhatunk is a csodás könyvekért? BÁMULATOS!
- Előre is nagyon köszönöm a nyereményem és azt is, hogy időt és fáradtságot nem kímélve lehetőséget kapunk tőletek egy kis játékra és fantasztikus nyereményekre is, a jobbnál-jobb értékelésekről nem is beszélve.
- Én imádom a blogturnékat, mindig olyan könyvekről írtok, amit én is tervezek beszerezni. Tök jó, hogy ennyi energiát fektettek ebbe, remélem hogy sok olvasó így szuper könyvekre akad rá.
- Részemről köszönöm, hogy vagytok, hogy csináljátok a turnékat, és olyan világokat tártok fel előttem, amikbe imádok belepillantani (később pedig belemerülni egészen :))!
- Nagyon köszönöm az összes BTK-tagnak a kemény munkát és a ráfordított időt. Néha talán úgy tűnhet, hogy felesleges, de nem az! Olvasni utáló ismerőseimet ültettem le egy-egy bejegyzés elé, s bár nem lettek könyvmolyok, élvezték a bejegyzéseiteket.
A Blogturné Klubot, Nektek, olvasóknak szántuk és értetek csináljuk. A legnagyobb elismerés számunkra, ha arról hallunk, hogy egy csodálatos olvasásélménnyel gazdagodtatok az általunk ajánlott könyvek révén.
Szeretjük hallani a véleményeteket és pozitív energiával tölt fel minket a tudat, hogy értékelitek, amit csinálunk.
Köszönjük a leveleiteket!
Talán két hete figyeltem fel a Blogturné Klubra. Persze, tudtam már a kezdetektől a létezéséről, de az Örökké a csajom könyvvolt az, ami felhívta rá a figyelmem. Azóta lesem a bejegyzéseket (külön táblázatot készítettem magamnak, hogy mindent számon tudjak tartani), követem a bloggerek olvasásait, polcait, karcait, idézeteit (igen, molyon). Minden eddigi bejegyzést nagyon szerettem és izgatottan várom a következő turnékat/bejegyzéseket, még akkor is, ha éppen egy-egy nyereményjátékban nem veszek részt, mert annyira nem vágyom az adott könyvre és átadom másnak a lehetőséget.
Bloggernek lenni nem egyszerű dolog, ezt én is nagyon jól tudom. Tudom, hogy Ti már korábban is vezettétek a magatok blogját, de az, hogy belevágtatok ebbe az egészben, csodálatra méltó. Én valószínűleg rettegnék, hogy úristen, mi lesz ha nem érdekel senkit, hogy utál fogják, vagy ha elcseszek valamit?! De Ti tökéletesen helytálltok.
Mindenkinek szíve joga megalkotni a saját véleményét a Blogturné Klubbal kapcsolatban, de azt hiszem, hogy Ti azok közé a bloggerek közé tartoztok, akik tényleg megérdemlik az elismerést, a támogatást és a kiadók bizalmát is. Most bekukkanthattunk a színfalak mögé, ami - remélem - sokak (negatív) véleményét megváltoztatja. Ha másért nem, a rengeteg beleölt meló miatt.
Csak annyit szeretnék mondani, hogy nagyon köszönöm az össze BTK-tagnak a kemény munkát és a ráfordított időt. Néha talán úgy tűnhet, hogy felesleges, de nem az! Olvasni utáló ismerőseimet ültettem le egy-egy bejegyzés elé, s bár nem lettek könyvmolyok, élvezték a bejegyzéseiteket. Tudom, mondani könnyű, de ne törődjetek semmivel, ami hátráltatná a Klub működését (diszkrimináció és egyebek)! A kiadók szeretik a munkátokat és bíznak bennetek, a turnét követő molyok 99%-a szintén.
Remélem jó sokáig fog élni ez az elképzelés, a csodálatos Blogtuné Klub! Sok sikert Nektek!!
Köszönöm <3
~ Anett (komment)
Fantasztikusak vagyok, hihetetlen, amit kitaláltatok és tesztek értünk nap mint nap! Nem egy könyv volt, amire a blogturnék miatt figyeltem fel, és olyan is akadt, amit Nélkületek biztosan nem vettem volna meg, de így az elolvasása után bizony nagyon bántam volna. Igaz, nem mindig bírok lépést tartani Veletek :), volt könyv, amiről szinte semmit nem olvastam.
És persze én is mindig feljajdulok, amikor azt látom a Facebook-on vagy itt, hogy már ezt vagy azt a könyvet olvassátok. :D De ezt nem irigységből teszem, hiszen tudom, hogy én is hamarosan olvashatom majd, hanem azzal az izgalommal, amivel mindig jó új megjelenést vár az ember.
Részemről köszönöm, hogy vagytok, hogy csináljátok a turnékat, és olyan világokat tártok fel előttem, amikbe imádok belepillantani (később pedig belemerülni egészen :))!
~ scheszti (moly)
Én imádom a blogturnékat, mindig olyan könyvekről írtok, amit én is tervezek beszerezni. Tök jó, hogy ennyi energiát fektettek ebbe, remélem hogy sok olvasó így szuper könyvekre akad rá. Tudom, hogy milyen nehéz egy blogot fenntartani, és a közösségi menedzselés sem elhanyagolható és mennyi adminisztrációval jár, hogy egyáltalán ez így működjön ahogy működik. Flottul, zökkenőmentesen és vérprofin. Mert így csináljátok :) Le a kalappal! És hajrá a továbbiakban!
~ zakkant (komment)
Előre is nagyon köszönöm a nyereményem és azt is, hogy időt és fáradtságot nem kímélve lehetőséget kapunk tőletek egy kis játékra és fantasztikus nyereményekre is, a jobbnál-jobb értékelésekről nem is beszélve. Köszönöm!!
Hálás köszönet a fáradtságos munkátokért, a sok fantasztikus kritikátokért, ami rengetegszer segített eldönteni mit is olvassak. Emellett, hogy még játszhatunk is a csodás könyvekért? BÁMULATOS! Még most is alig hiszem el, hogy megnyertem ezt a könyvcsomagot, amiért azóta sóvárgok mióta Kelly&Lupi olvas blogján olvastam több mint 1 éve. :)
Még egyszer KÖSZÖNÖM! :)
~ Sz. Melinda (e-mail)
További sikereket kívánok a Blogturnéhoz! Jómagam is és még párszázan remekül érezzük magunkat a Blogturnék ideje alatt - apróbb fejtörők, kirakósok, vagy rímbe szedett megfejtések mindig megdolgoztatnak, de mindezt örömmel és izgalommal tesszük. Kellő lelkesedéssel várom az újabb és újabb feladványokat és nektek hála nem egy könyv volt már, amit csak amiatt olvastam, mert Ti írtatok róla! Nagyon köszönöm a Többi olvasó nevében is, hogy ilyen módon is gondoltok ránk!~ Andrea P- (e-mail)
Nagyon szeretem olvasni a blogjaitokat és köszi a lehetőséget, hogy játszhatok, ezáltal is már rengeteg könyvet megismertem, hála nektek. :)
~ T.Nóra (e-mail)
Annyira imádjuk a Blogturné Klubot, már egy csomó jó könyvet azért vettünk meg, mert TI ajánlottátok (én például a Hopeless-t kaptam meg tőletek), és annyira jó, hogy kitaláltátok ezt az egészet!
~ K.N Kitty (Facebook)
Ezúton is nagyon szépen köszönjük neki, rettenetesen jó érzés volt olvasni!
Nibela interjút készített Kristinával (Kristina Blogja) a Blorturné Klubról, a kezdetekről, a tervekről, a turnékról, a szervezésről. Sok olyan kérdésre választ kaphattok, amiről még eddig nem meséltünk.
0 Reviews:
Post Your Review