Kiadó: Kossuth
Fordító: Pék Zoltán
Műfaj: thriller
Terjedelem: 352 oldal
Szem előtt rejtőzködő gyilkosok. Kisvárosi titkok. Egy lány, aki túl sokat tud. Minnesota, 1977. Egy összetartó közösség kamaszai számára a nyár nem más, mint éjszakai fürdőzés a kőfejtőnél, a megyei vásár és kalandozások a város alatt húzódó alagutakban. Két jó barátnő számára azonban mindez nem csak játék és szórakozás. Heathernek és Brendának van egy titkuk. Valami, amit a sötétben láttak. Valami, amit képtelenek elfelejteni. Megesküdtek, hogy soha senkinek nem mondják el. Csakhogy az eltökéltségük meginog, amikor az egyik barátnőjük eltűnik…, és egy héten belül ő a második lány, akinek nyoma vész. A hatóságok ennek ellenére nem hajlandók nyomozni. Heather retteg, hogy a lányok eltűnésének köze van ahhoz, amire Brendával akkor éjjel rábukkantak. Kétségbeesésében egyedül próbál válaszokat találni, és lassanként rájön, hogy a közösségben senki sem az, akinek látszik. Sem a rendőrség, sem a fiúk, akiket a kőfejtőben ismert meg, sőt még a szülei sem. Mégsem hagyhatja abba a nyomozást, mert tudja, hogy azok a lányok veszélyben vannak. És azt is tudja, hogy ő lesz a következő… Egy újabb idegborzoló thriller a Kimondhatatlan írójától, melyet egy sokkoló, megtörtént bűncselekmény ihletett.
Jess Lourey regénye, A kőfejtő árnyai egy minnesotai kisvárosba kalauzol el bennünket, ahol rejtélyes módon sorban tűnnek el a fiatal lányok. Az alapvetően is traumatizált Heather nem bírja tovább, és a rendőrség háta mögött elkezdi felgöngyölíteni a legjobb barátnőinek ügyeit. De ahogy egyre több információ napvilágra kerül, úgy kezd kiábrándulni a felnőttek világából - vajon kiben bízhat igazán? Tartsatok velünk ezen az izgalmas, torokszorító nyomozáson, és a blogturné végén nyerhettek egy példányt a regényből!
Nyereményjáték
A regény 1977-ben játszódik, így a nyereményjáték során az állomásokon állításokat olvashattok erről az évről, nektek az lesz a feladatotok, hogy megválaszoljátok: igaz vagy hamis az állítás.
(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)




0 Reviews:
Post Your Review