Összes Turné

Kristin Hannah: Fülemüle

A II. világháború történetét már sokféleképpen feldolgozta a szépirodalom, azonban a mai napig vannak történetek, amelyek elmondásra várnak. Kristin Hannah a németek által elfoglalt Franciaország, azon belül is az otthon maradt különleges nők történetét tárja fel, akik a maguk módján próbáltak túlélni és segíteni társaikon. Tartsatok a Blogturné Klub három bloggerével 2017. február 25-e és március 1-je között, hogy megismerhessétek a Fülemüléket. Ha pedig a nyereményjátékunkon is részt vesztek, esélyetek lesz megnyerni a Park kiadó által felajánlott példányt Kristin Hannah: Fülemüle regényéből.

Kiadó: Park kiadó
Fordító: Farkas Kriszta
Műfaj:  történelmi romantikus
Terjedelem: 544 oldal

Franciaország, 1939
Carriveau csendes kis falujában Vianne Mauriac férjétől, a frontra induló Antoine-tól búcsúzik. Nem hiszi, hogy a nácik megszállhatják Franciaországot, ám ez mégis bekövetkezik: menekülő franciák hordái érkeznek, teherautó-konvojok, tankok, az égboltot elsötétítik a repülőgépek, és bombák hullanak az ártatlan áldozatokra. Amikor egy német parancsnok rekvirálja a házát, Vianne a kislányával együtt rákényszerül, hogy egy fedél alatt éljen az ellenséggel. Élelem, pénz és remény nélkül, az egyre növekvő veszélyek közepette kénytelen egyik nehéz döntést hozni a másik után.
Vianne húga, Isabelle lázadó tizennyolc éves, aki az ifjúság nyughatatlan szenvedélyével keres értelmet az életének. Miközben párizsiak ezrei menetelnek a háború ismeretlen borzalmai elől, Isabelle találkozik a partizán Gaëtannal ‒ aki hisz abban, hogy a franciák az országhatárokon belül szembeszállhatnak a nácikkal ‒, és szenvedélyesen egymásba habarodnak. Ám amikor a fiú elárulja, Isabelle csatlakozik az Ellenálláshoz, és többé hátra se néz: újra és újra az életét kockáztatja mások megmentéséért.
Kristin Hannah érzékenyen tárja elénk hogyan harcoltak a második világháborúban a nők. A Fülemüle két nővér története, akiket tapasztalataik, ideáljaik, vérmérsékletük és körülményeik elválasztanak egymástól, és mindketten saját veszélyes útjukon indulnak el a túlélés, a szerelem és a szabadság felé a németek által megszállt, háborútól szétszabdalt Franciaországban. E szívszorító regény a lélek erejének és a nők állhatatosságának dicsérete. Olyan könyv, amely mindenkihez szól, és egy életre szóló élményt nyújt.
A New York Times bestseller-listáján szereplő szerző, Kristin Hannah huszonkét regényt írt. Az ügyvédből lett írónő fiával és férjével az Egyesült Államok északnyugati partvidékén és Hawaiin él.
 
  


Nyereményjáték



A mostani nyereményjátékunk főszereplői a II. világháború néhány női hőse lesz, akik életüket áldozták embertársaikért. A feladatotok az lesz, hogy a képet alapján megnevezzétek a rajta található hölgyet, és a helyes választ beírjátok a Rafflecopter megfelelő dobozába. A helyes megfejtést adók közt kisorsolunk három példányt Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

E. L. James: A sötét ötven árnyalata

Már a mozikban A sötét ötven árnyalata film, de azért nem szabad megfeledkezni az alapjául szolgáló könyvről sem! Főleg, hogy a Libri gondozásában megérkezett a vadiúj változat a friss és ropogós filmes borítóval, és annak extráival: kulisszák mögötti fotókkal a forgatásról valamint egy exkluzív részlettel a második kötet Christian szemszögéből, avagy a Grey folytatásából!  
A Blogturné Klub a filmes láz közepette, február 12-én indul el négy állomásos turnéjára, hogy kicsit körüljárja ezt a nagy érzelmeket generáló sorozatot és a második kötetet. Tartsatok velünk, és ha szerencsétek van, a könyv egy példányát is megnyerhetitek!


Kiadó: Libri
Fordító: Simik Bálint
Műfaj: erotikus
Terjedelem: 728 oldal

A film bemutatásával egy időben megjelenő kiadás EL James forgatáson készült fotóival,
és az azokhoz tartozó kommentárokkal kiegészítve kapható! A kötet ezen kívül beleolvasó részletet is tartalmaz a hamarosan megjelenő új regényből: A sötét ötven árnyalata Christian Grey szavaival.
A titokzatos fiatal milliárdos, Christian Grey sötét vágyaitól elbátortalanodva Anastasia Steele kilép a kapcsolatból, új lapot nyit az életében, és elhelyezkedik egy seattle-i könyvkiadónál. De Christian iránt érzett szerelme olthatatlan, és amikor a férfi új megállapodást ajánl fel neki, Anastasia képtelen ellenállni. Újra lángra lobban perzselően érzéki viszonyuk, és a lány egyre többet tud meg megszállott kedvesének titkairól. Míg Christian a múltat akarja maga mögött hagyni, Anastasiának le kell számolnia a férfi korábbi partnerei iránt érzett dühével és féltékenységével, és meg kell hoznia élete legfontosabb döntését
Az Ötven árnyalat-trilógia 150 millió példányban fogyott világszerte.

Ébren tart a vágy, az izgalom, a szenvedély. Ez az INSOMNIA könyvek birodalma. Ne várd a hajnalt, olvasd ki az éjszakát!
 
  


Nyereményjáték



Asszociálós játékra fel! 
Mostani játékunk az Árnyalat trilógia első kötetéből szedtünk össze dolgokat. Minden állomáson találtok egy fotót, ami a sorozatban szerepelt, és egy bizonyos szónak vagy kifejezésnek kellene beugrania róla. Ez persze így elég random lenne, de ne aggódjatok, adunk kapaszkodót! A fotók mellett megadjuk azt is, hány karakteres (tehát a több karakterből álló betűk, pl. ny, sz stb. nem egynek számítanak) a megfejtés és még egy-egy betűt is megmutatunk. 
Találgatásra fel! 

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

Karen Hawkins: A makrancos hercegnő

Megjelent az izgalmas történelmi romantikus műfajú Hurst amulett sorozat 4. része a General Press Kiadó gondozásában. Hosszú út vezetett a hősöknek, hogy eljussanak addig a pillanatig, amíg megtalálják a család varázslattal bíró elveszett ékszerét, a sorozat utolsó része méltó befejezést kapott. A makrancos hercegnő egyedi és különleges történetéről szóló turnéra invitálunk minden történelmi romantikus rajongót február 18. és 24. között.
Kiadó: General Press
Fordító: Bánki Vera
Műfaj: történelmi romantikus
Terjedelem: 272

Michael Hurst, a híres egyiptológus leghőbb vágya, hogy megtalálja az ősi családi amulettet. Amikor a különc felfedező rájön, hogy az ereklye Skóciában lehet, úgy dönt, nélkülözhetetlen, ám kissé házsártos munkatársával, Jane Smythe-Haughtonnal együtt odautazik. A mindig magabiztos lányt alaposan felkavarja az utazás gondolata, és ahogy közelednek úti céljuk, a vadregényes Barra szigete felé, egyre különösebben kezd viselkedni. Kísértik a múltja árnyai, és a jóképű munkaadója iránti vonzalmát sem tudja többé elfojtani.
Miközben a családi ereklye után nyomoznak, a férfi is rádöbben, hogy Jane többet jelent számára egy megbízható munkatársnál. Az amulettre azonban mások is fenik a fogukat. Vajon Jane és Michael még azelőtt megtalálják a kincset, hogy az illetéktelen kezekbe kerülne? És megfejtik-e életük másik nagy rejtélyét, hogy mit is éreznek valójában egymás iránt?
 
  



Nyereményjáték

A történet fontos elemét képezte a térkép részeinek összeillesztése, ezért a nyereményjátékon is vaktérképekkel játszunk. Országok, országrészek, és városok lesznek a megoldások. Mindegyik a sorozatban szerepelt, színteret adtak a szereplők kalandjainak. Segítségként mindegyik blogon találtok majd egy-egy mondatot, amely közelebb visz a megfejtéshez.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

A turné állomásai

02.20. Deszy könyvajánlója
02.22. Dreamworld
02.24. Insane Life

Sabaa Tahir - Szunnyadó parázs


Gyere most, mese szól. Jön a hely, hol a jó mindig szenvedni fog. Hol a pajzs, hol a kard örök izgalom, harc. E kaland izgalmas beszéd. Gyere hát! Hisz vár rád ezer veszély.

Tartsatok hát velünk, ismerjétek meg Sabaa Tahir, a Cartaphilus kiadó jóvoltából nálunk is megjelent regényét, mely a Szunnyadó parázs címet viseli, és ha szerencsétek van, meg is nyerhetitek.

Kiadó: Cartaphilus Kiadó
ISBN: 9789632665351
Oldalszám: 444 oldal
Fordító: Ruzsa Kata

Fülszöveg:

Laia rabszolgalány az írástudók népéből. Elias katonanövendék a harcosok közül. Egyikük sem szabad: mindketten a birodalom könyörtelen rendjének rabjai. A harcosok birodalmában az ellenszegülést halállal büntetik. Akik nem kínálják fel életüket és vérüket a császárnak, azok azt kockáztatják, hogy szeretteiket kivégzik, a birodalom elpusztít mindent és mindenkit, ami és aki kedves számukra. Ebben a kíméletlen világban él Laia, akit a bátyjával együtt nagyszüleik nevelnek. A kis család szegényesen tengődik napról napra. Igyekeznek kerülni a birodalom figyelmét, hiszen sokszor tanúi lehettek annak, mi történik az olyanokkal, akik szembeszegülnek a hatalommal. Ám amikor Laia bátyját lázadás vádjával lefogják, a lány nehéz döntésre kényszerül. Az Ellenállás titkos csoportjának tagjai segítséget ígérnek neki testvére kiszabadításához, de cserébe azt kérik, hogy legyen a kémjük a harcosokat kiképző Sötétszirt katonai akadémián, ahová a kegyetlen parancsnoknő szolgájaként kerül be. Munkája során Laia megismerkedik Eliasszal, aki évfolyamelső az akadémián, az avatás küszöbén áll. Mégis szökésre készül, pedig pontosan tudja, hogy ezért kínzás és halál jár. Ám Elias már nem hisz abban, hogy a harcosok kegyetlensége a birodalom érdekén kívül egyéb ügyet is szolgálna, és meg akar szabadulni a zsarnokságtól, melynek fenntartására kiképezték. Laiával hamar ráébrednek, hogy a sorsuk szálai összefonódtak, és hogy a döntéseik akár a birodalom jövőjét is megváltoztathatják. Vajon összeütközik és harcban szétrobban, vagy éppen eggyé olvad a két fiatal világa?

 http://www.cartaphilus.hu/konyv/750586/szunnyado-parazs/





Nyereményjáték


Laia legfőbb álma az volt, hogy egyszer Kehanni, vagyis mesélő válik belőle. És bár a sors közbeszólt, mostani játékunk során kiderítjük, milyen mitológiai lényekről szőhetett volna izgalmasabbnál izgalmasabb történteket, ha másként alakul élete.
Minden állomáson találtok egy leírást, melynek segítségével ki kell találnotok, milyen lényre gondoltunk, és a megnevezését beírni a Rafflecopter megfelelő sorába. Amennyiben minden állomást teljesítetek, esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott példányok egyikét. Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz, a nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni, ellenkező esetben újat sorsolunk.




A turné állomásai

02/15 Kelly & Lupi olvas - Interjú az írónővel
02/16 Könyvvilág - Könyvelőzetesek
02/19 Függővég
02/20 Dreamworld - Térkép
02/21 Deszy könyvajánlója - Öltözz a könyvhöz

Tékasztorik és egyéb vikuságok turné

Magyarország legjobb videotékás humorista bloggere, kis Viku, azaz Bihari ​Viktória könyve garantáltan mosolyt csal az olvasók arcára. Készülj fel, hogy rekeszizmaid egy hétig fájnak majd a sok röhögéstől! A következő öt napban a Blogturné Klub öt bloggere mesél majd nektek arról, hogyan jutottak majdnem diliházba, hála a Tékasztoriknak. Tartsatok velünk, hiszen ezúttal is három szerencsés játékosunk egy-egy ‘Tékasztorik és egyéb vikuságok’ példánnyal lesz gazdagabb.

Kiadó: Libri Könyvkiadó Kft (Insomnia)
Műfaj: Humor
Terjedelem: 325 oldal
Megjelenés: 2017.01.25.

Bihari ​Viktória humorista, blogger és internetes szökevény. Nem szereti a címkéket, főleg a bloggert és a humoristát nem, szereti viszont a szórakoztató irodalmat és a jól átsütött sertésoldalast. A szerző nem nyert proccos díjakat, nem tanult külföldön, és nem is a férje farvizén ért el sikereket ha a sok-sok lájkot sikernek lehet nevezni. A könyv, amit a kezedben tartasz, nem regény, nincsenek benne hatalmas életbölcsességek, sem szerelmi szál, bőgés vagy dráma. Van benne egy videotékás csaj, számos elmebeteg, piálás, némi párkapcsolati mizéria, sok káromkodás, politikai inkorrektség, az évezred legjobb arca, Fater, lúzerkedés, menősködés, szex és annak hűlt helye, és annyi hülye szitu, hogy el sem hiszed. A könyvet leginkább az amolyan litera-gasztronómiai disznósajt kedvelőinek ajánljuk, akik szeretnek minden tálba belekóstolni, nem bánják, ha zsíros lesz a kezük, és úgy általában nem veszik komolyan az életet, cserébe az élet sem veszi őket komolyan. “Fater azt mondta, az igazi nő táskájában mindig van egy pakli magyar kártya, egy laposüveg és egy bicska, valamint az igazi nő hűtőjében mindig van egy liter pálinka, egy fél kiló csécsi szalonna és egy nagy adag pörkölt. Nos, egy adag pöri híján igazi nő vagyok.”

 
  



Nyereményjáték



Hogy megnyerhessétek a három Tékasztorik könyv egyik példányát nem kell mást tennetek, mint helyesen megválaszolni a rafflecopterben feltett mind a 4 kérdést. Néhány választ a turné állomásokat olvasva is megtalálhattok, illetve Viki blogjain is találtok segítséget.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.



A turné állomásai

Február 14 - Szembetűnő
Február 15 - Insane Life
Február 16 - Deszy Könyvajánlója
Február 17 - Kelly Lupi olvas
Február 18 - Függővég

Lucinda Gray - Az Aranykalitka

“Ha szereted a krimibe illő, váratlan fordulatokat és bírod a feszültséget, akkor ne félj, nézz a gyönyörű díszletek mögé, ahol az elfeledett múlt kísért.” – írja a könyv fülszövege, a Blogturné Klub bloggerei pedig bátran bele is vetették magukat az új Menő Könyvbe. Tartsatok velünk ti is, olvassátok el a bejegyzéseket és játsszatok velünk!


Kiadó: Menő Könyvek
Fordító: Lami Juli
Műfaj: YA
Terjedelem: 272 oldal

A tizenhat éves Katherine Randolph egy virginiai farmon nő fel, így el sem lehetne képzelni számára távolabbi világot az angliai Walthingham-birtoknál. Öröksége folytán azonban belecsöppen az 1820-as évek angol elitjébe, és még arra sem jut ideje, hogy ezt megszokja, amikor bátyja rejtélyes körülmények között meghal. Képtelen elfogadni, hogy baleset történt, majd a következő tragédiát sem. Furcsa látogatók kezdik zaklatni a ház lakóit, és főhősünk számára is egyre több sötét összefüggés rajzolódik ki. Vajon bírni fogja Katherine idegekkel, amíg rájön az igazságra? Ha szereted a krimibe illő, váratlan fordulatokat és bírod a feszültséget, akkor ne félj, nézz a gyönyörű díszletek mögé, ahol az elfeledett múlt kísért.
 
  



Nyereményjáték



A könyv hősnőjének, Katheirne-nek nagyon nincs egyszerű dolga a hatalmas brit birtokon, ahová örökösként kerül a messzi Amerikából. Éppen ezért a mostani játékon most megkönnyítjük a dolgotokat :)


Nincs is más feladatotok, mint felnézni a Rafflecopter dobozban lévő Facebook oldalra, és az “I visited” gombbal jelezni azt. Jó böngészést! A fődíj pedig egy példány a regényből.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.




A turné állomásai

02.07. – Sorok Között 02.08. – Deszy könyvajánlója 02.10. – Könyvvilág 02.12. – Zakkant olvas 02.14. – Dreamworld

Az első antológia

Nem egyszerű szavakat találni arra, amit az Elsőnek nevezhetünk. A különleges témáról tizenöt szerző mesélt, a Blogturné Klub bloggerei pedig bevállalták, hogy megteszik ők is. Kövessétek végig a bejegyzéseket, és persze nyerhettek is, a Menő Könyvek jóvoltából az antalógia 1 példányát.


Kiadó: Menő Könyvek
Műfaj: antalógia
Terjedelem: 220 oldal

Még előtte? Vagy régen túl, de még mindig olyan, mintha tegnap történt volna? Legyen nagyon jó, vagy kevésbé, mindenki emlékszik AZ ELSŐ alkalomra. Amiről nem beszél senkinek. Vagy épp elmondja mindenkinek. Ami annyiféle történet, ahányan vagyunk. Milyen nehéz szavakat találni ARRA, amit nevezhetünk szexualitásnak, intimitásnak, csak olyan nehéz nem orvosian, nem gügyögve, vagy épp vulgárisan. Ami nem csak a testről szól, hanem az érzésekről is. És ami, valljuk be, igenis fontos és szép része az életnek. Tizenöt kiváló szerző vállalkozott arra, hogy egy-egy novellában megmutatja ezt a sokféleséget. Dragomán György, Fiala Borcsa, Garaczi László, Gimesi Dóra, Grecsó Krisztián, Háy János, Kalapos Éva Veronika, Karafiáth Orsolya, Lakatos Levente, Mészöly Ágnes, Molnár T. Eszter, Nagy Ildikó Noémi, Németh B. Eszter, Nyáry Krisztián,Tasnádi István szövegei egytől egyig olyan történetek, amiket garantáltan nem felejtünk el. Ahogyan AZ ELSŐT sem.
 
  



Nyereményjáték



Az elsőben 15 ismert szerző írásait olvashatjátok el. Vajon felismeritek képről a novellák íróit? Nos, a mostani játékunk során ez kiderül! Minden állomáson megtaláljátok egy író képét, a feladatotok pedig, hogy rájöjjetek, ki ő, és beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.



A turné állomásai

– 02.07. – Sorok között – 02.09. – Szembetűnő – 02.11. – Zakkant olvas – 02.13. – Kelly & Lupi olvas

Matthew J. Kriby: A New Yorki-i felkelés


Biztosan sokan ismeritek az Assasin’s Creed játékokat, most pedig - második alkalommal - a könyvek világába is bepillantást nyerhettek. A Fumax Kiadó jóvoltából tavaly október végén megjelent A New York-i felkelés. amiben ezúttal tizenévesek bújnak a történelmet alakító őseik bőrébe. Tartsatok a Blogturné Klub négy bloggerével február 4-e és 10-e között, és ismerjétek meg Owent és barátait, akik az Éden Szigony nyomába erednek. Ha velünk játszotok megnyerhetitek a kiadó által felajánlott nyereménypéldányt.

Kiadó: Fumax
Fordító: Rusznyák Csaba
Műfaj: YA
Terjedelem: x 320 oldal


Owen ​élete fenekestül felfordul, amikor apja, akit a fiú meggyőződése szerint ártatlanul ítéltek el, meghal a börtönben. Monroe, a fiú iskolájának informatikusa felajánlja neki, hogy egy Animus használatával lehetővé teszi Owen számára, hogy tisztázza apja nevét. Az eszköz segítségével ugyanis feltárhatja a saját DNS-ében rejlő genetikus emlékeket. Ám Owen nagyobb fába vágta a fejszéjét, mint hitte. A szimuláció alatt ugyanis felfedez egy ősi és nagy hatalmú, rég elveszettnek hitt relikviát – az Édenszigonyt. Két rivális titkos szervezet, az Orgyilkos Testvériség és a Templomos Rend semmitől sem riad vissza, hogy megszerezze ezt az ereklyét. Owen számára hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy csak úgy menekülhet meg, ha ő találja meg először a Szigonyt. Monroe irányítása alatt Owen és néhány másik fiatal egy olyan szimulációba lépnek be, amely a DNS-eikben lévő közös emlékeken alapul: az 1863-as New York-i felkelés idejébe térnek vissza. Owen és társai súlyos kihívásokkal kerülnek szembe a forrongó város utcáin, ott megélt tapasztalatiknak pedig hosszú távú következményei lesznek a jelenben. A többszörösen díjnyertes Matthew J. Kirby trilógiájában egy az Assassin’s Creed világában játszódó teljesen új történetet ismerhetünk meg, amely szorosan illeszkedik a kánonba, számtalan utalással a játékokra és a decemberben mozikba kerülő filmre.
  




Nyereményjáték




Mostani játékunkban minden állomáson találtok egy kérdést a történet gerincét képző New York-i felkeléssel kapcsolatban. A válaszokat megtaláljátok az adott posztban. Akik velünk játszanak, megnyerhetik a kiadó által felajánlott nyereménypéldányt. Sok sikert mindenkinek! Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk..



A turné állomásai

02.06. CBooks
02.10. Dreamworld
02.12. Függővég - Érdekességek

Sarah J. Maas: Queen ​of Shadows – Árnyak királynője


Celaena Sardothien a.k.a. Aelin Galathynius, Terrasen királynője visszatért és erősebb, mint valaha. Tavaly decemberben jelent meg a nagysikerű fantasy sorozat, az Üvegtrón negyedik része, az Árnyak királynője. A Blogturné Klub tagjai pedig ismét egy turnéra invitálnak minden rajongót. Tartsatok velünk, mert az értékelések mellett érdekességeket tudhattok meg a legújabb Üvegtrón regényről, illetve a három legügyesebb és legszerencsésebb olvasónk pedig a könyv egy-egy példányával lehet gazdagabb!

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fordító: Hetesy Szilvia
Műfaj: fantasy
Terjedelem: 816 oldal

Első a bosszú, a többi várhat… Celaena Sardothien mindenkit elvesztett, aki a szívéhez közel állt, végül mégis visszatért a birodalomba, hogy bosszút álljon, felszabadítsa egykor dicsőséges királyságát és szembeszálljon múltja árnyékaival… Tiszta szívéből elfogadta, hogy ő Aelin Galathynius, Terrasen királynője. De mielőtt visszaszerezné trónját, harcolnia kell. Küzdeni akar unokatestvéréért, aki harcosként az életét is kész feláldozni érte, a barátjáért, aki egy borzalmas tömlöcben sínylődik és a kegyetlen király rabságában tengődő népéért, akik rendületlenül várják eltűnt királynőjük dicső visszatérését. A New York Times bestseller sorozat negyedik kötetében folytatódik Celaena szenvedélyes és időnként fájdalmas epikus utazása, mely fenekestül forgathatja fel az életét.

  


Nyereményjáték



A mostani nyereményjátékunkban mesteri anagramma tudásotokat kell hasznosítonotok. Aelin  fontos információkat kapott néhány Ügetrón szereplőről egyik szövetségesétől, ám a biztonságuk érdekében kódolva kellett megírniuk az üzenetet. A ti feladatotok az, hogy segítsetek megfejteni kikről szólnak ezek az információk. Tehát négy Üvegtrón szereplő nevét keressük.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válaszok elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.





A turné állomásai

02.05. Könyvvilág
02.06. Deszy Könyvajánlója
02.07. Kelly & Lupi olvas
02.08. Függővég

Leslye Walton: Ava ​Lavender különös és szépséges bánata



A Gabo kiadó jóvoltából jelent meg hazánkban Leslye Walton első regénye, a mágikus realisztikus elemekkel tűzdelt, már-már népmesei hangulatú Ava Lavender különös és szépséges bánata.
Tarts te is velünk a négy állomásos turnéra, ahol te is kicsit részese lehetsz a csodás történetnek, ami különlegessé teszi Ava Lavendert. S ha velünk játszol és szerencsés vagy, megnyerheted a kiadó által felajánlott három példány egyikét.


Kiadó: Gabo
Fordító: Körmendi Ágnes
Műfaj: családregény, mágikus realizmus, fantasy
Terjedelem: 264 oldal

"A szerelem bolonddá tesz.”
Úgy tűnik, a bolond szerelem a Roux család osztályrésze, és Ava Lavender, a madárszárnyakkal született lány örökségének kulcsa is. Ava felderíti Franciaországból Seattle-be költözött, különös családja még különösebb, huszadik századon átívelő történetét, miközben egyre inkább vágyik arra, hogy helyet kapjon a közönséges emberek között. Végül felkészületlenül kimerészkedik a világba, amely még nem döntötte el, leánynak vagy angyalnak tekinti-e őt.
Ava és családja élete egy napon fordulópontra jut, amikor megnyílnak az ég csatornái, esőcseppek és tollak záporoznak alá, és Ava sorsa mindörökre megpecsételődik.
Elbűvölő, költői történet sóvárgásról, vágyról és a szerelem fájdalmáról.
  



Nyereményjáték



Mivel a könyvben a madarak és a szárnyak fontos szerepet játszanak, játékunkban a turné állomásokon Magyarország védett madarai közül kell egyet-egyet felismernetek. Rövid leírás és fénykép segítségével. A helyes megfejtéseket, azaz a madarak nevét írjátok be a Rafflecopter megfelelő sorába.

Figyelem! A beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai

02.08 Könyparfé

J. Kenner: Izzó vágy

Az Athenaenum kiadó jóvoltából megjelent J. Kenner legújabb könyve, az Izzó vágy, ami a Vágy sorozat harmadik s egyben utolsó része.
Kat élete nem mondható könnyűnek, életéből hiányzik a tűz. Vajon Cole és Kat megtalálhatja együtt ezt a tüzet? Mit tartogat számukra a sors?

Kiadó: Athenaenum kiadó
Fordító:  Szilágyiné Márton Andrea
Terjedelem: 320 oldal

REJTÉLYES VISZONY
ÉRTHETETLEN BŰNÖK
MEGRÉSZEGÍTŐ FÁJDALOM
IZZÓ VÁGY

Mi lehet vonzó egy férfiban? A sejtelmesség? A titokzatosság? A kiszámíthatatlanság? Esetleg az, hogy gazdánk lesz, és örökké rabságban tart majd bennünket? Kat nem az átlagos fiatal nők életét éli. Apja csaló, ő is benne van egy-két stikliben. Szexuális élete nem igazán kielégítő. Cole magányos férfiként tengeti mindennapjait. Sármos, különleges, de sötét titkokat őriz, emiatt szinte soha nem lehet felszabadult. Kat már-már feladatának érzi, hogy átadja magát Cole-nak és a bűnös élvezetnek. A férfi biztos abban, hogy szerelme veszélyes utakra tévedt. Kat azonban érzi, hogy szenvedés nélkül nincs gyönyör. Fájdalom nélkül nincs boldogság. Kínzatás nélkül nincs szenvedély. Tudja, hogy az egyetlen út, ha Cole rabszolganőjévé válik, és mindent megtesz, amit a férfi akar.
 
  



Nyereményjáték


Az írónőnek, J. Kennernek hazánkban az Izzó vággyal együtt hét könyve jelent meg. Olvastad őket? Nem? Sebaj, kis keresgéléssel minden választ megtalálsz.
Minden állomáson egy borító részletét látjátok, J. Kenner valamelyik magyarul megjelent könyvéről és ki kell találnotok melyik könyv borítójából származik a részlet.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

A turné állomásai

 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2015. Blogturné Klub - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Published by Mas Template
Proudly powered by Blogger