2013. 12. 28.

Scar blogturné


A Blogturné Klub még az űrbe is eljut! Ugyanis On Sai Scar című regényével kalandozhatunk bolygóról bolygóra, megismerhetjük Scart, Lucyt, Dont és Artúrt. Nem semmi út lesz, ezt megígérhetjük!

Könyvmolyképző Kiadó 2013. december
oldal: 528 oldal
Besorolás: sci-fi

Scar körül sok a titok.Titok a vallása, mert kereszténynek született egy olyan világban, ahol a kalózok megnyúzzák, a császáriak pedig agyonlövik a hívőket. Titok, hogy szerelmes Artúrba. Titok az álma, amit követve navigátornak áll.

Artúr körül sok a halál.Előbb azt hiszi, hogy Scar meghalt, kétségbeesésében csatlakozik egy keresztény csempészhajóhoz, és az űrben bolyongva egyre mélyebben megismeri a sötétséget. Mikor úgy érzi, minden kegyetlenséget megtapasztalt, megtudja, hogy Scar nem halt meg. Hanem áruló lett.

Don körül nagy a csend.A renegát mentál önkéntes száműzetéséből figyeli a világ eseményeit, ám az ijesztő dolgokról nem beszélhet senkinek. Hallgatása mögött más is lapul: egy titok, és egy régi, fájó szerelem emléke.

Lucy körül nagy a rend.Don egykori társa majdnem hibátlan. A világegyetem egynyolcadának ura, aki a végső tökéletességet keresi, gyűlöli az érzelmeket és a vércseppek gömbjében lapuló π számot. Könyörtelenül kiiktatja mindazt, ami nem illik a társadalom rendjébe.

Ők négyen furcsa események sodrában találják magukat. Fogalmuk sincs, ki vagy mi mozgatja a szálakat.Lehet, hogy pusztán játékszerek Isten és a Gonosz kezében?Létezik egyáltalán szabad akarat?

A szerelem, melyet elpusztítottál magadban, pislákolhat-e még a másikban?Egyvalaki sejti csupán, hogy ők négyen alkotják a tengelyt, melyen megfordul az emberiség sorsa.A regény a Szivárgó sötétség sorozat első kötete.



További állomások:

December 15 - Deszy könyvajánlója
December 17 - Dreamworld
December 19 - Kristina blogja
December 21 - Kelly Lupi olvas

2013. 12. 25.

BTK Karácsony - 24. nap





Mi az a Blogturné Karácsony?

Közeleg a karácsony… s hogy Jane Austen szavaival éljünk:

“Igazán ez a baráti összejövetelek ideje. Karácsonykor mindenki meghívja barátait, és az emberek még a legrosszabb idővel sem törődnek. Egyszer egy teljes hétre ott ragadtam egy barátom házában a havazás miatt. Kellemesebbet képzelni sem tudok. Csak egy estére mentem, és nem tudtam eljönni attól a naptól számított egy hétig.”

Nos, a Blogturné Klub tagjai is mindig szívesen látják barátaikat egy csésze teára, vagy akár egy nagyszabású, fergeteges karácsonyi partira, melyre ezennel Téged is szeretettel meghívunk, Kedves Olvasó! Ám ne számíts arra, hogy egy hét után szabadulhatsz! Neeem! Mi pontosan 24 napra tervezzük a vendéglátásodat!

Gyere, foglalj helyet közöttünk, s ha már kényelmesen ülsz, várjuk együtt a vendégeket! Fogadjunk, hogy ismered is őket! S ha mindegyikük nevét kitalálod, az összejövetel végén, vagyis karácsony napján Tiéd lehet a legnagyobb csomag a fa alatt! Nem, azt nem árulhatjuk el, hogy mi van benne, hiszen akkor oda lenne a meglepetés! De garantáltan tetszeni fog, hiszen jól megpakolták az Angyalok! :)

S ha nem sikerül rájönnöd az összes vendég kilétére? Akkor se keseredj el, hiszen számos kisebb ajándék is vár Rád!

(Segítségként: a vendégek mindannyian a Blogturné Klub turnéban részt vevő könyveinek szereplői voltak/lesznek. S ha esetleg egyikre-másikra nehéz lenne ráismerni - ne aggódjatok, adunk segítséget!)

Várjuk hát együtt a vendégeket és a Karácsonyt!!!

2013. 12. 22.

Hervadás Blogturné



A Cartaphilus Kiadó jóvoltából a napokban jelent meg Lauren DeStefano Hervadás című könyve, mely a Vegyészkert-trilógia első része. A könyv disztópikus világba visz, ahol az emberek pontosan tudják mennyi van hátra az életükből, mikor viszi el őket a gyilkos fertőzés, mely egy félresikerült immunrendszeri fejlesztés miatt került az emberi génekbe. Tarts velünk, - némi karácsonyi szünetet közbeiktatva - nyolc blogger keresi a választ a kérdésre: Akarnád pontosan tudni, mikor fogsz meghalni?


Cartaphilius Kiadó 2013. december
403 oldal
Fordította: Farkas Nóra
Goodreads: 3,86
Besorolás: YA, disztópia

Akarnád pontosan tudni, mikor fogsz meghalni?

Egy balul sikerült tudományos kísérlet miatt a világot élő időzített bombák népesítik be: a férfiak csak huszonöt, a nők pedig csupán húsz évig élnek. Genetikusok keresik az ellenszert, hogy az emberi faj újra erőre kapjon. Mindeközben a világon eluralkodik a szegénység és a bűnözés, gyerekek milliói maradnak árván, serdülő lányokat rabolnak és adnak el, hogy többnejű házasságban utódokat szüljenek.
A tizenhat éves Rhine-nak már csak négy éve van hátra, amikor ő is erre a sorsa jut. Noha a kiváltságosok jómódú világába csöppen, és férje, Linden őszintén szereti, egyre csak a szökés jár a fejében. A varázslatos gazdagság közepette Rhine lassan ráébred, hogy a csillogó látszat mögött a valóság ridegebb, mint hitte volna.

Miközben a génvírus miatt egyre fenyegetőbben közeledik Linden éveinek vége, Rhine bizalmas barátra talál, akinek segítségével talán esélye lehet a menekülésre. De vajon a káoszba süllyedő világban csakugyan lehetséges a szabadság?




További állomások:

2013. 12. 17.

Hosszú Álom blogturné


A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából december 15-én jelenik meg Anna Sheehan: Hosszú álom című könyve. Ennek örömére a Blogturné Klub kilenc bloggere egy blogturné keretében mutatja be Rose ébredését és további kalandjait!

2013. december 13-tól minden nap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok, ha velünk tartotok.
Érdemes követni a turnét, ugyanis nemcsak plusz információkat tudhattok meg a könyvől és a szereplőiről, hanem ahogy az lenni szokott, nyerhettek is!

Könyvmolyképző Kiadó 2013. december 15.
Fordította: Farkas János

Rosalinda Fitzroy 62 évig aludt, majd egy csókra ébredt.

Elzárva az altató-keltette álomban, egy hibernáló kamrában, egy elfeledett pincében, a 16 éves Rose átalussza a Sötét Korszakot, amely milliók halálát követelte és alapjaiban változtatta meg az általa ismert világot. Most, hogy a szülei és az első szerelme régen elhunytak, Rose – akit egy rég letűnt csillagközi birodalom örököseként ünnepelnek – egy olyan jövőben ébred, ahol egyesek csodabogárként, mások fenyegetésként tekintenek rá.

Rose mindent megtesz, hogy maga mögött hagyja a múltat és megtalálja a helyét az új világban. Mindeközben egyre jobban vonzódik az őt csókkal felébresztő fiúhoz és abban reménykedik, hogy ő segíthet neki az újrakezdésben. Amikor azonban halálos veszély fenyegeti törékeny új életét, Rose-nak szembe kell néznie múltja árnyaival, mert a jövője múlik rajta.



A blogturné további állomásai
December 13 - Könyvszeretet
December 14 - MFKata gondolatai
December 15 - Fantazmo
December 16 - Kelly Lupi olvas
December 17 - Roni olvas
December 18 - Dreamworld
December 19 - Deszy könyvajánlója
December 22 - Always Love a Wild Book
December 23 - Nem harap a... 

FLAT-OUT LOVE blogturné

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából december 13-án megjelent Jessica Park: Szeretni bolondulásig című könyve, mely a kiadó Rubin pöttyös sorozatának első kötete. Ennek örömére a Blogturné Klub nyolc bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Julie és Matt kalandjait! 


2013. december 13-tól minden nap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok.
Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, hanem ahogy az lenni szokott, nyerhettek is!


Könyvmolyképző Kiadó 2013. dec.15.
Fordította: Farkas János


A srác magas volt, legalább száznyolcvan centi, szőkésbarna haja a szemébe lógott. Pólóján az a felirat állt: Nietzsche a haverom.

Íme, Matt. Julie Seagle kedveli őt. Nagyon is. De ott van még Finn. Akibe Julie teljesen belezúgott.Bonyolult? Kínos? De még mennyire.

Julie nemrég költözött Bostonba, hogy megkezdje egyetemi tanulmányait: mégis honnan tudhatta volna, hogy édesanyja régi jó barátnőjének családjánál fog kikötni? Csak ideiglenesen akart megszállni náluk. Arról szó sem volt, hogy fontossá válik a Watkins család számára, vagy hogy beleszeret az egyik fivérbe. Pláne nem abba, amelyikkel még egyszer sem találkozott személyesen. De hát számít ez? Finn megérti őt, jobban, mint valaha bárki. Ők ketten egy hullámhosszon vannak.

De a szerelem - és annak mindenféle csavaros, bonyolult változata - mindig tartogat meglepetéseket. És soha senki nem ússza meg sértetlenül.


A turné állomásai:

12/14. Insane Life
12/15. Dreamworld
12/18. Roni olvas

2013. 12. 11.

Ónix blogturné

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából december 11-én megjelent Jennifer L. Armentrout: Ónix című könyve. Ennek örömére a Blogturné Klub nyolc bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Daemon és Katy újabb kalandjait!

2013. december 11-től minden nap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok.
Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, hanem ahogy az lenni szokott, nyerhettek is!



Jennifer L. Armentrout: Ónix
Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789633736319
Fordító: Miks-Rédai Viktória

Daemon Blackkel összekapcsolódni szívás… 

Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.
De nem ez a legnagyobb problémánk. 

A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van. 

És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.
Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak?
Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el?
És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmisek? 

Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.
Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat…




A Turné további állomásai: 

12/11 Dreamworld - Kedvcsináló idézetek
12/12 MFKata gondolatai
12/13 Angelika blogja - Playlist
12/14 Kristina blogja
12/15 Nem harap a... - Interjú
12/16 Deszy könyvajánlója
12/17 Insane Life - Fanart
12/27 Kelly & Lupi olvas - Pepe

2013. 12. 10.

A rossz lányok nem halnak meg Blogturné


Felkészültél rá, hogy felálljon a hátadon a szőr a félelemtől? Igen? Akkor tarts velünk A rossz lányok nem halnak meg blogturnén! Garantált borzongás vár rád! Hét nap, hét kísértetkastély és persze megrázó tények a könyvről! A turné végén megnyerheted a könyvet is, csak aztán vigyázz, bele akarsz-e vágni! Mi figyelmeztettünk!


A szenvedélyt csupán egy hajszál választja el a megszállottságtól…

Alexis kishúga, Kasey megszállottjává válik egy antik babának, de Alexis nem igazán foglalkozik a dologgal, mert Kasey egyébként is elég fura. Ami azt illeti, Alexist is furának tartják az iskolatársai és a szülei, sőt, még a saját goth haverjai is. A dolgok egyre különösebbek lesznek, amikor a régi házban, ahol a lányok laknak, különös dolgok történnek: ajtók nyílnak ki és csukódnak be maguktól, a víz felforr a meggyújtatlan gázon, és a kikapcsolt légkondicionáló úgy lehűti a levegőt, hogy látszik az ember lehelete is.

És Kasey is megváltozik. Kék szemei zölddé válnak, elkezd régiesen beszélni és több óra is kiesik az emlékezetéből. A legnyugtalanítóbb azonban Kasey ellenséges viselkedése: az addig kedves, babaszerető kislány eltűnik, az új Kasey pedig dühös. Alexis az egyetlen, aki megállíthatja a húgát – de mi van, ha a zöldszemű lány már nem is Kasey?

Mit tennél, ha a várost halálos veszély fenyegetné, de senki sem hinne neked?


Kiadó / Megrendelhető:  Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: ?
Kötés: kemény
Megjelenés: 2013. december 15.


Blogturné menete:


12/10 Deszy Könyvajánlója - Kérdés-válasz az írónővel
12/11 Insane life - Szellemek
12/14 Roni olvas - Hangulatfokozó dalok
12/15 Kelly&Lupi olvas - Dreamcast
12/16 Dreamworld - Kísértetházak
12/17 Könyvszeretet - Alexis sötét szobája
12/18 MFKata gondolatai - trailer

2013. 12. 09.

Végtelen ég alatt Blogturné



December 9-től mi is útnak indulunk a Végtelen ég alatt, ugyanis ezzel a könyvvel foglalkozik majd a Blogturné Klub. Érdekességeket tudhattok meg a világról, az egyes szereplőkről és az írónőről is, és természetesen a nyereményjáték sem marad el. Induljatok közös kalandra velünk, Ariával és Perryvel!


Kiadó / Megrendelhető: Alexandra Kiadó
Oldalszám: 328 oldal 
Kötés: kemény 
Megjelenés: 2013. december - megjelent

A bioszféra falain túli világot Halálzónának hívják. Odakint millió arca van a halálnak. Aria soha nem hitte volna, hogy egyszer ilyen közel kerül hozzá.

Aria egészen eddig a külvilágtól elszigetelt, biztonságot jelentő Reverie-ben élt. Elképzelni sem tudta, mi lehet a város határain túl. Amikor azonban édesanyja eltűnik, tudja, hogy meg kell találnia. Még akkor is, ha ehhez át kell hágnia a szabályokat.

A vad Perry a külső világból való, nem ismeri a kupolák nyújtotta biztonságot, s nap mint nap meg kell harcolnia az életben maradásért. Ariához hasonlóan ő is kitaszított, és talán ő az egyetlen, aki segíthet a lánynak... a lány pedig neki.

Az éterviharok által sújtott Halálzónában Aria és Perry csak egymásra számíthatnak. Minden ellenszenvük ellenére együtt kell működniük, ha le akarják győzni a rájuk leselkedő ezernyi veszélyt, és válaszokat akarnak kapni a kérdéseikre.

A Végtelen ég alatt a posztapokaliptikus disztópia és a cyberpunk sci-fi lenyűgöző keveréke. Mindazoknak tetszeni fog, akiket magával ragadott Collins Az Éhezők Viadala-trilógiája vagy Gibson klasszikusa, a Neurománc. A regény jogait eddig huszonhat országban adták el, a megfilmesítés joga pedig a Warner Broshoz került. 




A blogturné menete:

2013. 12. 07.

Éghajó Akadémia - Az Invázió blogturné

A Főnix Könyvműhely gondozásában jelenik meg december közepén az Éghajó Akadémia sorozat második része. Ha még nem olvastad az első részt, ideje gyorsan pótolni, nagyszerű, izgalmas olvasmányban lesz részed. A három állomásos blogturné során igyekszünk kedvet csinálni a sorozathoz.  A szokásos nyereményjátékunkban pedig  a kiadó jóvoltából 3 példány kerül kisorsolásra, érdemes játszani!


Főnix Könyvműhely 2013. december
oldal: 260. oldal
Fordította: Hudácskó Brigitta
Goodreads: 3,91
Besorolás: YA, poszt-apokaliptikus, sci-fi

Jesse Fisher csupán arra vágyott, hogy végre mindenki békén hagyja. Ám mit tehet az ember, ha egy szép napon kiderül, hogy a bolygó jövőjének sorsa az ő nyiszlett kis vállain nyugszik, a világ megmentéséhez kapott társa pedig újonnan megtalált bátyja, aki nem sokkal korábban még gyilkos terveket szövögetett ellene? Ha pedig mindez nem lenne elég, Jesse Fishernek azzal a ténnyel is szembe kell néznie, hogy minden földhözragadtsága ellenére ő még csak nem is földlakó. Remek.


Az Éghajó Akadémia második kötetében a gyöngyökért folyó harc folytatódik, Jesse és Cassius pedig ismét menekül – ám egymás üldözése helyett a két testvér most kénytelen új ellenségekkel szembenézni: idegen megszállók fenyegetik a Földet, a fiúknak pedig szembesülniük kell az eshetőséggel, hogy talán még ketten együtt is kevesek lesznek a világ ellen.

Time between us blogturné

Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából előreláthatólag december 15-én megjelenik
Tamara Ireland Stone: Time between us- Elválaszt az idő című könyve. Ennek örömére a Blogturné Klub kilenc bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Maggie és Seth kalandjait!
2013. december 7-től minden nap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. 

Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, hanem ahogy az lenni szokott, nyerhettek is!hanem ahogy az lenni szokott, nyerhettek is!

Sorozat: Elválaszt az idő #1
Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789633734575/ 9789633734582
Megjelenés: 2013. december 15.

Szeretni valakit nehéz.De még nehezebb, ha nem csak a távolság áll közétek, hanem az IDŐ is. 

FELEMELEM A FEJEM, ÉS EGYENESEN RÁNÉZEK. Most még félszegebben mosolyog, de ugyanolyan kedvesen. Mintha tudná, ki vagyok. Őszintén. Ettől olyan érzésem támad, hogy talán érdemes lenne megismerni, és önkéntelenül visszamosolygok rá.Még akkor is vigyorgok, amikor befordulok a következő kanyarban. Aztán – mielőtt végiggondolhatnám, mit csinálok – félúton hátrafordulok, és ismét rápillantok.

Eltűnt.Megpördülök, és a futópályát pásztázom a tekintetemmel. Aztán a padokhoz futok. A lépcső aljánál egy pillanatra megállok, és eltűnődöm, vajon ott volt-e egyáltalán. De végül csak összeszedem a bátorságom, és megiramodom felfelé.Nincs ott, de biztosan tudom, hogy ott volt. Otthagyta a nyomát: a friss hó összepréselődött azon a helyen, ahol ült. Alul pedig ott a két lábnyom.És akkor feltűnik még valami.

A saját lábnyomaim egyértelműen kivehetőek körülöttem a porhóban, az ő nyomai azonban nincsenek sehol. Pedig ott kellene lenniük, kétszeresen is – hiszen egyszer odament a padhoz, aztán pedig elment onnan. De sehol semmi, csak a vastag, szűz takaró. „Csodálatosan megírt, egyedi szerelmes történet.”

2013. 12. 01.

Karácsony a Blogturné Klubbal

Közeleg a karácsony… s hogy Jane Austen szavaival éljünk:

“Igazán ez a baráti összejövetelek ideje. Karácsonykor mindenki meghívja barátait, és az emberek még a legrosszabb idővel sem törődnek. Egyszer egy teljes hétre ott ragadtam egy barátom házában a havazás miatt. Kellemesebbet képzelni sem tudok. Csak egy estére mentem, és nem tudtam eljönni attól a naptól számított egy hétig.”

Nos, a Blogturné Klub tagjai is mindig szívesen látják barátaikat egy csésze teára, vagy akár egy nagyszabású, fergeteges karácsonyi partira, melyre ezennel Téged is szeretettel meghívunk,Kedves Olvasó! Ám ne számíts arra, hogy egy hét után szabadulhatsz! Neeem! Mi pontosan 24 napra tervezzük a vendéglátásodat!

Gyere, foglalj helyet közöttünk, s ha már kényelmesen ülsz, várjuk együtt a vendégeket! Fogadjunk, hogy ismered is őket! S ha mindegyikük nevét kitalálod, az összejövetel végén, vagyis karácsony napján Tiéd lehet a legnagyobb csomag a fa alatt!  Nem, azt nem árulhatjuk el, hogy mi van benne, hiszen akkor oda lenne a meglepetés! De garantáltan tetszeni fog, hiszen jól megpakolták az Angyalok! :)
S ha nem sikerül rájönnöd az összes vendég kilétére? Akkor se keseredj el, hiszen számos kisebb ajándék is vár Rád!
(Segítségként: a vendégek mindannyian a Blogturné Klub turnéban részt vevő könyveinek szereplői voltak/lesznek. S ha esetleg egyikre-másikra nehéz lenne ráismerni - ne aggódjatok, adunk segítséget!)

Várjuk hát együtt a vendégeket és a Karácsonyt!!! Nyitogasd ki az adventi naptárunk, hogy kezdődjék a móka!


2013. 11. 28.

Kalitkába zárt álmok blogturné


Ruta Sepetys nevét már sokan megjegyezték az Árnyalatnyi remény című világsikerű könyve kapcsán. Íme az újabb remekmű, a napokban megjelenő Kalitkába zárt álmok. Tartsatok velünk, a blogturné állomásain sok érdekességet tudhattok meg a történettel kapcsolatban, és meg is nyerhetitek a Maxim Kiadó által felajánlott 3 példány egyikét.

Maxim Kiadó 2013. november 29
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
oldal: 352 oldal
Goodreads: 4,07
Besorolás: YA, történelmi, coming-of-age

1950-et írunk, és miközben New Orleans francia negyedében titkok fortyognak, a tizenhét éves Josie Moraine csendben szövögeti álmait. A helyiek között csak a bordélyban dolgozó prostituált anyjáról ismert Josie többet szeretne kicsikarni az életből, mint amit New Orleans kínálhat. Tervet kovácsol hát, hogy maga mögött hagyhassa a várost, de a negyedben történt rejtélyes haláleset olyan nyomozásba sodorja, ami próbára teszi az anyja, a lelkiismerete és a Conti Street rideg madámja, Willie Woodley iránti hűségét.

Ruta Sepetys magával ragadó jellemeket teremt, akárcsak a világon mindenütt nagy sikert aratott Árnyalatnyi remény című első regényében. A gazdag cselekményben titkok és hazugságok hálója szövődik, és a kísértő emlékeztető, hogy döntéseink sorsunkat alakítják.



További állomások:

Angelfall blogturné


A Blogturné Klub november 26-tól kezdődően 10 állomáson keresztül mutatja be nektek Susan Ee: Angelfall - Angyalok bukása című disztópikus ifjúsági regényét, amely a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában várhatóan december közepén fog a hazai boltok polcaira kerülni.


Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2013. december 15.
Sorozat: Penryn & the End of Days 1.
oldal: 344 oldal
Műfaj: YA, fantasy /dísztópia
Fordító: AncsaT.
ISBN: 9789633733738

Hat hete már, hogy az apokalipszis angyalai alászálltak, és elpusztították a modern világot. Nappal az utcai bandáké a hatalom, de az éjszakákat a rettegés és a babona uralja. Mikor az angyalsereg harcosai tovaszállva magukkal ragadnak egy gyámoltalan kislányt, annak tizenhét éves nővére, Penryn bármit megtenne, hogy visszaszerezze a húgát.

Bármit. Ha kell, akár arra is hajlandó, hogy alkut kössön egy ellenséges angyallal.

Raffe félelmetes harcos, de most legyőzötten, szárnyaitól megfosztva, haldokolva hever a földön. Korszakokon átívelő háborúkban vívott győztes csatákat, most pedig egy éhezéstől legyengült tinilány kell, hogy megmentse az életét.

Miközben átvágnak a sötétségbe és káoszba merült Észak-Kalifornián, csak egymásra támaszkodhatnak a túlélés érdekében. Kénytelenek együtt megtenni az utat, hogy eljussanak San Franciscóba, az angyalok erődítményébe, ahol a lány mindent kockára tesz, hogy megmentse a húgát, az angyal pedig kénytelen legnagyobb ellenségeinek könyörületességére bízni magát, hogy újra ép és egész lehessen.




A blogturné állomásai:

11/26. Angelika blogja
11/27. Always Love a Wild Book
11/28. MFKata gondolatai
11/29. Deszy könyvajánlója
11/30. Dreamworld
12/01. Kelly & Lupi olvas
12/02. Nem harap a...
12/03. Insane life
12/04. Könyvszeretet
12/05. Függővég

2013. 11. 27.

Szerethetetlen Blogturné



A Maxim Kiadó jóvoltából december 3-án megjelent Sherry Gammon nagy sikerű könyve, a Szerethetetlen, amelyből film is készül. Maggie és Seth kalandokkal teli szerelmi történetét a Blogturné Klub 10 bloggere turné keretében mutatja be Nektek. November 27-től minden nap egy-egy ajánlóval, sok extrával és szokás szerint nyereményjátékkal várunk Benneteket!


A tizenhét éves Maggie Brown kiugró arccsontjával és karikás szemével a kábítószeres modellek mintapéldánya lehetne. Maggie problémáját azonban nem a drogok, hanem az anyja jelenti.

A lány ráadásul egyre jobban belegabalyodik Seth Prescottba, az új srácba a suliban, és attól fél, hogy a fiú is cserben fogja hagyni, mint mindenki más. Seth Prescott a rendőrség beépített embereként került a Port Fare High iskolába, de munkája dacára beleszeret Maggie-be.

Miközben Seth azon fáradozik, hogy a New York állambeli Port Fare-t megszálló szadista drogdílereket kifüstölje a kisvárosból, a hajsza halálosra fordul, és Maggie élete is veszélybe kerül. Seth és Maggie önmagukat is megismerik humorral tarkított, összetört szívekkel övezett, romantikus útjukon, és eközben a világuk mindörökre megváltozik.

Sherry Gammon első regénye, a Szerethetetlen egy trilógia első kötete. A sorozat az emberi szellem erejét és kitartását hirdeti - és azt, hogy soha nem szabad feladni, különösen, ha szerelemről van szó.



A turné állomásai: 

11/27 Szilvamag - a sorozatról
11/28 Nem harap a... - a megfilmesítésről
11/29 Angelika blogja - playlist
11/30 MFKata gondolatai - trailer
12/01 Kristina blogja - dreamcast
12/02 Deszy Könyvajánlója - interjú
12/03 Kelly Lupi olvas - Deleted Scene
12/04 Dreamworld - idézetek
12/05 Roni olvas - karakterek
12/06 Könyvszeretet - A szenvedélybetegségekről

2013. 11. 26.

A hősök küldetése Blogturné


A Maxim Kiadó jóvoltából november 30-án megjelenik Morgan Rice: A hősök küldetése című könyve a Gyermekregények sorozatban. A Blogturné Klub november 25. és 30. között bemutatja nektek a 14 éves Thorgrin kalandos útját a felnőttválás felé, egy varázslatos világban. Hat állomás, hat blogger véleményével, extrákkal és nyereményjátékkal. Kövesd az állomásokat napról-napra, hogy megismerd a Gyűrű Királyságát és tiéd lehessen a hamarosan megjelenő könyv egyike!

Maxim, 2013. 11. 30.
oldal: 300 oldal

ISBN: 9789632613550
Fordította: Bihari György

Varázslatos történet egy 14 éves, nem mindennapi fiú felnőtté válásáról, aki egy kis faluban él, valahol a Gyűrű Királyságának végvidékén. Thorgrin érzi, hogy más, mint a többiek, rejtélyes és érthetetlen erők lakoznak benne, különleges adottsága van és különös sorsra rendeltetett. Arról ábrándozik, hogy híres harcos lesz, a király lovagja, és megvédi hazáját a Szakadék túloldaláról támadó hordáktól.

Amikor eléri a megfelelő kort, bár az apja megtiltja, hogy beálljon a király légiójába, ő nem engedelmeskedik: világgá megy, hogy utat törjön magának a király udvarába és elérje, hogy komolyan vegyék. Noha semmi esélye sincs, beleszeret a király lányába, de mire tiltott kapcsolatuk kibontakozna, fölfedezi, hogy hatalmas ellenségei vannak.

A varázsló gyűrűje című sorozat nyitókötete eposzi mese barátokról és szerelmekről, vetélytársakról és udvarlókról, lovagokról és sárkányokról, cselszövésekről, politikai intrikákról, a felnőtté válásról, a szívfájdalomról, az álnokságról, a becsvágyról és az árulásról. Mese a becsületről, bátorságról, sorsról és végzetről, varázslatról.
Turné állomások
11/25 Könyvszeretet ~ kritika+a könyv és az állatok
11/26 Dreamworld ~ kritika + idézetek
11/27 Kelly Lupi olvas ~ kritika
11/28 Deszy Könyvajánlója ~  kritika + kardok és a végzet kardja

2013. 11. 23.

Gavin Extence: Az Univerzum és Alex Woods


Egy fantasztikusan jó könyv indul mini turnéra november 23 - 27-ig 3 állomással. Alex Woods története sok szempontból különleges, tarts velünk és nyerd meg a Maxim Kiadó által felajánlott nyereménykönyvet.
Maxim Kiadó 2013.
oldal: 396 oldal
Fordította: Béresi Csilla
Goodreads: 4,09
Besorolás: coming-of-age, YA

Alex Woods jól tudja, hogy nem éppen átlagosan kezdődött az élete. Azt is sejti, hogy egy érzékfeletti képességekkel megáldott leányanya, az édesanyja, nem teszi rokonszenvessé az iskola rémei előtt. Tudja továbbá, hogy az életben a legképtelenebb dolgok megtörténhetnek – a fejét elcsúfító forradás tanúskodik erről.

Azt azonban ő sem látta előre, hogy a mogorva, megözvegyült remetével, Mr. Petersonnal való ismeretsége barátság lesz. Az idős férfi arra tanítja, hogy az életben egyetlen nagy dobásunk van, és hogy ezért jól, a lehető legjobban kell dönteni. Így hát, amikor a tizenhét éves Alexet Doverben megállítják a vámtisztviselők 113 gramm marihuánával a kocsija kesztyűtartójában, meg egy urnával az utasülésen, miközben az egész ország felbolydult miatta, halálosan biztos abban, hogy jól döntött.


BELEOLVASÓ:





További állomások:

nov. 23 - Deszy könyvajánlója
nov. 25 - Kelly Lupi olvas
nov. 27 - Nem a harap a...

2013. 11. 22.

Kim Harrington: Clarity - A Tisztánlátó

November 22-től 26-ig öt állomáson keresztül várunk benneteket a Clarity blogturnén.
Egy izgalmas bűnügyi nyomozás áll a történet  központjában, amit főhősnőnk természetfeletti képességei segítségével igyekszik megoldani. Te is láss tisztán!!  3 példányt sorsolunk ki annak a szerencsésnek, aki megfejti a játékot!  Ne hagyd ki!


Könyvmolyképző Kiadó 
megjelenés: 2013. november 30.
Fordította Vince Judit
Goodreads: 3,85
Besorolás: YA, misztikus urban fantasy

Ne hunyd be a szemed.

Kivéve akkor, ha a sötét valóságot már nem tudod elviselni.

Cape Cod turisták által kedvelt városában, Eastportban él egy csodabogár família. Az én családom. Én tisztánlátó vagyok. A bátyám médium. Anyánk telepatikus képességekkel bír. Míg a turisták odáig vannak értünk, a városban az emberek inkább lesajnálnak minket. Bár egy impozáns viktoriánus házban élünk, házi kísértetünk még sincs, és otthonunk földszintjén rendeztük be spirituális vállalkozásunkat: családi jósdánkat.



További állomások:



11.22 Kelly Lupi olvas

11.23 Insane Life

11.24 Dreamworld

11.25 Deszy könyvajánlója

11.26 Könyvszeretet

2013. 11. 21.

Az Örző Blogturné



A Maxim Kiadó jóvoltából november 30-án megjelenik Jamie McGuire: Az Örző című könyve, a Sötétség és Fény angyalai trilógia első része.

2013. november 21-től egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok.

Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogy az lenni szokott, nyerhettek is!
 


Maxim, 2013
484 oldal · ISBN: 9789632612669 · Fordította: Szűr-Szabó Katalin · Megjelenés időpontja: 2013. november 30.
30% kedvezménnyel megrendelheted ITT

A Rhode Island-i Providence városának békebeli árnyékában Nina Grey váratlanul Menny és Pokol összecsapásának középpontjába csöppen. Miközben keservesen igyekszik megbirkózni édesapja nemrégiben bekövetkezett halála miatti gyászával, véletlenül – vagy legalábbis ő ezt hiszi – megismerkedik Jared Ryellel.

Bár a fiatalember lehengerlően jóképű megjelenése és titokzatos képességei kellemesen elterelik a figyelmét, hamarosan világossá válik, hogy Jared többet tud Nináról, mint a Brown Egyetemen a barátai. Amikor már több a kérdés, mint a válasz, Jared mindent kockára tesz, hogy megtartsa a lányt, akinek megmentésére született, éspedig úgy, hogy elárulja a titkot, amelynek megőrzésére felesküdött.

Amikor Nina apjának korábbi társai követni kezdik Ninát a sötétben, a lány ráébred, hogy az apja nem az az ember volt, akinek hitte, hanem egy tolvaj, aki démonoktól lopott. Szeretné kideríteni, mi az igazság apja halála körül, s eközben olyasmire bukkan, amire álmában sem gondolt, és amire a Pokolnak égető szüksége van, a kulcs azonban egyedül Nina birtokában van…



A turné állomásai:

11. 21 Insane Life
11. 22 Dreamworld
11. 24 Kelly & Lupi olvas

Touch - Érintés Blogturné


Gondolkoztál már azon, hogy milyen jelentősége lehet egy érintésnek? Hagyd, hogy Kale és Deznee rávezessen ennek fontosságára Jus Accardo: Touch - Érintés című könyvében!

A Blogturné kis csapata örömmel mutatja be Nektek ezt a nagyon várt könyvet. Kale, Dez és a többi különleges képességű fiatal már régóta várja, hogy megismerkedhessenek a magyar olvasókkal is, így most 10 napon keresztül, november 21 és 30 között elkalauzolunk Titeket egy olyan világba, ahol már semmi sem lehetetlen, mégis az emberi érzelmek mindennél többet érnek. Sok extra és a megszokottól eltérően egy másfajta, különleges játék is vár rátok, a nyeremények pedig lélegzetelállítóak egy leendő rajongó számára!

Nyomozásra fel, Kale kísérjen utadon!:) (@Greylupus figyelő tekintete mellett:))

Könyvmolyképző, 2013
ISBN: 9789633730881
Fordította: Lánc Brigitta

Mikor egy idegen fiú száguld le a patak melletti töltésen, és épp a lába előtt ér földet, a tizenhét éves adrenalinfüggő Deznee Cross úgy dönt, kihasználja a lehetőséget, hogy felbosszantsa apját, ezért hazaviszi a titokzatos, jóképű, jégkék szemű srácot. De valami nem stimmel Kale-lel. Dez cipőjét hordja a zuhany alatt, lenyűgözik az olyan tárgyak, mint egy DVD, vagy egy váza, és mintha attól tartana, hogy a lány egy érintésétől elporladna. De egyszer csak megjelenik Dez apja, fegyverrel a kezében, és jóval többet tud Kale-ről, mint kellene. Dez rájön, hogy sokkal több van a fiúban – és az apja „ügyvédi irodája" is más – mint az elsőre látszott. Kale a Denazen részvénytársaság rabja volt – egy szervezeté, amely összegyűjtötte a „különleges" gyerekeket, akiket csak a Hatosnak neveznek, hogy fegyverként használja őket, egy egész életen át. Á, igen, és az érintése? Az halálos. Dez és Kale mindenre elszántan csatlakozik a Hatoshoz, hogy legyőzzék a Denazent, mielőtt azok kapják el őket és Dez apja rájön a legnagyobb titokra. A titokra, melyet Dez egész életében meg akart óvni. A titokra, melyért Kale ölne, hogy megóvja.



Turné állomások

1. állomás (11/21) Könyvszeretet
2. állomás (11/22) Deszy Könyvajánlója
3. állomás (11/23) Dreamworld
4. állomás (11/24) Kristina blogja
5. állomás (11/25) Angelika blogja
6. állomás (11/26) Nem harap a...
7. állomás (11/27) Roni olvas
8. állomás (11/28) Függővég
9. állomás (11/29) MFKata gondolatai
10. állomás (11/30) Kelly Lupi olvas

2013. 11. 19.

Szerelem első kattintásra Blogturné



Még csak most kezdődött, de máris elegetek van ebből az esős, nyirkos időből? Kezd a hangulatotok is borongóssá válni, a kinti világgal együtt a kedvetek is elsötétülni?
Ne hagyjátok!

Gyertek velünk egy vidám, jókedvű kalandozásra Vivienne Summers-szel, aki tudja, mi a gyógyír a szívügyekre, hogy mitől lesz jobb a kedved és igazán derűs a kikapcsolódásod! A Szerelem első kattintásra című chick-lit történet blogturnéja során vidám perceket tölthetsz velünk, megismerheted a Maxim Kiadó legújabb könyvének történetét, olvashatsz érdekességeket a könyvről, és hogy a kedved garantáltan megjavuljon, természetesen játszhatsz is a könyv egy-egy példányáért!

Kattintgassatok hát velünk!

Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Oldalak száma: 368 oldal
Borító: FÜLES, KARTONÁLT
ISBN: 9789632613314

Miután Rob, Viv volt vőlegénye háromszor is lefújta az esküvőt, a lány tudja, hogy csak segítséggel állhat talpra. S miközben összetört szívek történeteit kutatja az interneten, kipattan az agyából az isteni szikra – saját weboldalt létesít! Ahol az összetört szívűek mindent egy helyen találhatnak meg.

Csakhogy az útmutatás, amelyhez a weboldal révén jut, mintha nemigen segítené Rob visszaszerzésében. Éppen ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy legjobb barátja és tettestársa, Max irányába vezeti.

De hát hol marad Max, amikor Vivnek leginkább szüksége lenne rá? És Rob belátja valaha a tévedését? Egyébként pedig létezik olyan hatékony böngésző, amely képes megakadályozni, hogy összetörjük saját szívünket… vagy másokét?

A Blogturné állomásai

nov. 18. - Nem harap a... - vélemény
nov. 19. - Roni Olvas - vélemény + fancast
nov. 20. - Kelly & Lupi Olvas - vélemény + borítómustra
nov. 21. - Deszy Könyvesblog - vélemény + az írónő bemutatása

2013. 11. 18.

A Hold legsötétebb oldala - blogturné

A Blogturné Klub ezúttal igen nagy fába vágta a fejszéjét: a Kolibri Kiadó Magasfeszültség emblémával ellátott legelső könyvét készülünk Nektek bemutatni, méghozzá Sally Gardner több díjjal is kitüntetett A Hold legsötétebb oldala című regényét.

S hogy miért Magasfeszültség? Mert ezek a könyvek „húsba vágó”, olykor kegyetlen vagy épp szívfacsaró történeteket tárnak ifjabb olvasóink elé.
Olyan irodalmi alkotásokra kerülnek rá a speciális, kolibris Magasfeszültség emblémák, melyek kényes témákat járnak körül, izgalmas, újszerű nyelven íródtak, vagy épp a nézőpontjuk tér el a megszokottól. Ezek a könyvek úgy hatnak, akár a valóságbeli magasfeszültség, melyet a transzformátorok – jelen esetben az olvasmányélmények – kisebb feszültséggé alakítanak. Feldolgozzák, de legalább is továbbgondolásra ösztönözik az adott problémát.

A Magasfeszültség emblémával ellátott könyvek nyitott, befogadó olvasóknak szólnak, olyanoknak, akik engedik, hogy húsukba vágjon az irodalom.

Te mennyire vagy befogadó? Gyere, tégy egy próbát! Kerülj velünk a Hold legsötétebb oldalára, engedd szárnyalni a képzeleted, olvass extrákat és nyerd meg a turné során kisorsolásra kerülő könyv öt (igen 5!!!) példányának egyikét!!! A turné minden állomásán nyerhetsz!



Kiadó: KOLIBRI KIADÓ
Oldalak száma: 282 oldal
Borító: FÜLES, KARTONÁLT
ISBN: 9786155234576
Fordító: Pék Zoltán
Megjelenés: 2013. november 22.

Sally Gardner megdöbbentő regénye egy kegyetlen világban játszódik. Standish Treadwell - akinek különböző színűek a szemei, és diszlexiája miatt nem tud írni-olvasni sem - egyetlen barátjával, Hectorral átmászik a várost körülvevő fal túloldalára, és rájönnek, mit rejteget előlük az Anyaföld. Attól a pillanattól kezdve, hogy a két kamasz rájön egy óriási titokra, ami kapcsolatban van a Holdra szállással, az életük veszélybe kerül.

Száz nagyon rövid fejezet, tökéletesen egyedi elbeszélésmódban, mely szinte végighajszolja az olvasót a történeten, mert egyszerre izgalmas és sötét humorú, lakatlan és borzongtató, gyöngéd és elragadó. A Hold legsötétebb oldala eredeti és megindító történet, melyben a barátság és a bizalom az igazi fegyver.

Sally Gardner Londonban nőtt fel, ma is ott él. Gyerekként maga is megküzdött a diszlexiával, egészen 14 éves koráig nem tanult meg sem írni, sem olvasni. Ikrei születése után kezdett regényeket publikálni, melyek a mágikus és történelmi realizmus egyedi keverékei, stílusuk és témájuk kihívás az olvasóknak, akiket beszippant az általa teremtett világ. Sally szenvedélyesen hiszi, hogy a fiatal olvasókat inspirálni és szórakoztatni kell a könyvekkel, mint ahogy azt A Hold legsötétebb oldala is bizonyítja, melyet számos díjjal tüntettek ki.


A Blogturné állomásai


nov. 17. - Nem harap a… - vélemény + kedvcsináló idézetek
nov. 18. - Roni Olvas - vélemény + a Holdraszállás és a kételyek
nov. 19. - Kelly Olvas - vélemény + Juniper
nov. 20. - Deszy könyvesblog - vélemény + a felemás szemszín okai

2013. 11. 16.

BtK interjú - Wendy Higgins



Az Angyali gonosz blogturné apropójából Wendy Higgins válaszolt néhány kérdésünkre. Következzen hát a Blogturné Klub interjúja az írónővel!


A Sweet Evil-ben hangsúlyos szerepe van a démonoknak és a Pokol hercegeinek. Rendkívül érdekes és átfogó képet kapunk róluk. Sok kutatómunkát igényelt, hogy ilyen részletességgel tudd bemutatni őket?


Folytattam egy kis kutatást az angyalok- meg a bukott angyalok mitológiájáról, és elolvastam minden bibliai verset róluk. Magával ragadó volt, és nagyon élveztem, hogy megalkothattam a saját verziómat a történetben.


Angyali gonosz blogturné

A Maxim Kiadó jóvoltából december 11-én megjelenik Wendy Higgins: Angyali gonosz című könyve, a Sweet sorozat nyitókötete. Ennek örömére a Blogturné Klub tizenegy bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Anna Whitt démoni kalandját! 

2013. november 16-tól minden nap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. 

Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogy az lenni szokott, nyerhettek is!


Wendy Higgins. Angyali gonosz

Sorozat: Sweet sorozat 1. rész
Kiadó: Maxim Kiadó
Oldalszám: 448 oldal
Műfaj: YA Fantasy
Fordító: Béresi Csilla
Magyar megjelenés: 2013.11.29

A tiltott gyümölcs a legédesebb. Mi lenne, ha élnének olyan kamaszok, akik születésüktől fogva elátkozottak? A bukott angyalok leányai és fiai ezzel a sorssal szembesülnek. A jólelkű Anna Whitt hatodik érzékkel született, színek kavalkádjaként látja mások érzéseit. Jól ismeri lényének ellentmondásait, hiszen megmagyarázhatatlanul vonzza a veszély. Akaratereje nehéz próba elé kerül, amikor tizenhatodik életévét betöltve megismeri a szexi Kaidan Rowe-t. A fiú bevezeti félelmetes közös örökségük titkaiba.
Az efféle démonikus srácok azok, akiktől téged is távol tartanak a szüleid. Bárcsak Annát is idejében figyelmeztetné valaki! Vajon mit választ, amikor szembe kell néznie végzetével: a szentek glóriáját vagy ördögszarvakat?
A regény a Sweet sorozat nyitókötete. 







A turné állomásai: